Gondolkoztál már valaha azon, hogy a párkapcsolat mennyire élő dolog? Egy kapcsolatban soha sincs két egyforma nap. Folyamatosan változik, fejlődik, lüktet; hat rá a hangulatunk, a lelkiállapotunk, amelyeket a külső körülmények is befolyásolnak. Ami azt is jelenti, hogy a párkapcsolatunkat minden egyes napon újjáépítjük. 

Van úgy, hogy ez remekül sikerül, laza, vidám napot tudhatsz a magadénak, és előfordul, hogy kevésbé. Mert felüti a fejét egy konfliktus, egy probléma. Ilyenkor biztosan Te is eltűnődtél már azon, hogy hogyan lehetne problémamentessé varázsolni a kapcsolatodat. Én most ezt elárulom Neked: sehogy! És a problémamentesség nem is lehet cél.


El kell fogadnunk azt a tényt, hogy mindannyian más-más értékrendek szerint nevelkedtünk, eltérőek a szokásaink, tapasztalataink, tehát, ha egyáltalán nincs konfliktus, az csak azt jelenti, egyikőtök nagyon alárendelődik a kapcsolatban. És el kell fogadnunk azt a tényt is, hogy a Kedvesünkhöz egy család is tartozik. Jó cél lehet tehát, hogy megtanuljuk a konfliktusokat úgy kezelni, hogy  az tovább építse, ne pedig leépítse a kapcsolatunkat! 

Tudod, olyan ez, mintha hangszeren játszanál. Ahhoz, hogy el tudj játszani egy zeneművet, tisztában kell lenned az alapokkal. Ismerned kell a hangszeredet, a megszólaltatásának módját, a hangnemeket, a kottaolvasást, a darabot és még sorolhatnánk. De ha valakivel együtt, vagy zenekarban szeretnéd ugyanezt a darabot eljátszani, akkor ezeken felül tudnod kell, hogy a többi zenésznek mi a szerepe, milyen hangszereken játszik, mikor kell belépniük, és megfelelőképpen kell értelmezned a karmester irányítását is! Ez összetett, de közel sem megoldhatatlan feladat.
Márpedig, ha tartós párkapcsolatot építesz, épp erre készülsz: zenekarban játszani. Te már letetted az alapokat, én pedig a finomhangolásban támogatlak. 
 
Szeretném, ha tudnád, nagyon sokaknak segítettem már az önismereti munkában, és rendkívül fontos, hogy akik bizalmat szavaznak nekem, sok-sok azonnal használható eszközt kapjanak a kezükbe. Mint ahogy az is alapvető, hogy a legmodernebb módszerekkel várjalak Benneteket, és az információk átadása-átvétele szórakoztató formában történjen a tréningen.

Rólam mondták

Dóri & Péter

Dóri & Péter

Néhány nappal ezelőtt vezette le házassági szertartásunkat Éva. Tökéletes döntés volt részünkről, hogy őt választottuk. ...

Bővebben

Dóri & Peti

Dóri & Peti

A lehető legjobb döntés volt Éva felkérése! :) Nála személyre szabottabb szertartást mondhatni, hogy keresve ...

Bővebben

Haagen Imre

Haagen Imre

Amikor egy emberben harmónia van, akkor a környezetével is harmóniában van. Még a legszelesebb időben ...

Bővebben

 Judit & Zsolt

Judit & Zsolt

Egy fantasztikus esküvői szertartást köszönhetünk Évának. Olyan volt, mint az álmaimban. Pedig egy lány nagyon ...

Bővebben

Judit & Lali

Judit & Lali

Hogy egyáltalán miért kell egy szertartásvezető? És miért pont Éva? Én , mint örömanya nem ...

Bővebben

Gabi & Balázs

Gabi & Balázs

Kedves Éva! Köszönjük, hogy felejthetetlenné tetted a mi Nagy Napunkat! Beszéded személyes volt és gyönyörű! ...

Bővebben

Kati & Peti

Kati & Peti

Egy ilyen szeretettel teli személyiséggel, mint az Éva, ritkán találkozik az ember. Mi màr az ...

Bővebben

Réka & Peti

Réka & Peti

Éva nem csak egy szertartásvezető, annál sokkal több. Az esküvő előtti hetekben/hónapokban folyamatosan keresett, hasznos ...

Bővebben

Reni & Dávid

Reni & Dávid

Kedves Éva! Nagyon szépen köszönjük a hétvégi csodás szertartársod! Leírhatatlanul tökéletes volt!! Nagyon-nagyon hálásak vagyunk, ...

Bővebben

Kata & Ádám

Kata & Ádám

Éva tökéletes stílusban tette gyönyörűvé a szertartásunkat és nem csak miénk de az egész család ...

Bővebben

Orsi & Ricsi

Orsi & Ricsi

Éva garancia arra, hogy a legjobb szertartást kapjátok, amire emlékezni fogtok a násznéppel együtt. Azóta ...

Bővebben

Timi& Tomi

Timi& Tomi

Már az első találkozásunkkor úgy éreztük, hogy az esküvői szertartásunk és a történetünk a te ...

Bővebben

Kata & Gábor

Kata & Gábor

Régóta álmodtunk arról, hogy milyen esküvőt szeretnénk. Évához ajánlás útján kerültünk és nagyon örülök hogy ...

Bővebben

Kata & Alin

Kata & Alin

Kedves Jegyespar! Ha Igazan megbizhato, elkotelezett, tapasztalt, kedves szakembert kerestek akkor Éva szemelyeben megtalaltatok!! A ...

Bővebben

Judit & Gergő

Judit & Gergő

Nagyon segítőkész volt már az előkészületek alatt, hihetetlenül kedves ő is és a párja is! ...

Bővebben

Melinda & Szabi

Melinda & Szabi

Éva a legfantasztikusabb szertartásvezető, mindenkinek csak ajánlani tudom. Rendkívül segítőkész, a maximumra törekszik és ami ...

Bővebben

Kristina & Gergő

Kristina & Gergő

Kedves Éva, sajnos csak a mai nap jutottunk el oda, hogy végre írjunk pár sort. ...

Bővebben

Noémi & Tomi

Noémi & Tomi

Éva egy fantasztikus ember! A kisugárzása és az életről, világról és persze a házasságról való ...

Bővebben

Kinga & Sanyi

Kinga & Sanyi

Nem vagyok az a túlságosan érzelmes fajta, de Éva gyönyörű szertartással lepett meg minket, és ...

Bővebben

Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.